Mi a Kolozsvári Biológus Napok?

A tudományos konferenciáknak több funkciójuk is van: túl a tudományos eredmények felmutatásán és megvitatásán, fontos irányadó-útmutató szereppel is rendelkeznek. A Kolozsvári Biológus Napok ennek a szerepnek a tudatos felvállalásával jött létre 2000 tavaszán. Egyrészt a biológiával foglalkozó szakemberek tudományos szemléje, másrészt a mindenkori egyetemi hallgatóknak irányadó jellegű rendezvény az aktuális kutatások jellege, minősége tekintetében.

A rendezvény tudományos jelentőségét emeli az a tény is, hogy az itt elhangzó előadások doktori értekezések, államvizsga szakdolgozatok, vagy egyéb, kifejezetten önálló kutatások részei, eredményei. A tudományos szempontból hátrányos belterjességet elkerülendő: a kivonatfüzet kétnyelvű (magyar-angol), s így lehetővé válik a szélesebb körű ismeretterjesztés is.

A rendezvény szervezői a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológia-Geológia Kara, az Apáthy István Egyesület és a MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága. Ezen a tudományos konferencián tehát minden olyan szakember részt vehet, aki önálló kutatásainak eredményeit szeretné bemutatni, megvitatni. Természetesen a hallgatóság soraiban bárkit szívesen látunk.

24. Kolozsvári Biológus Napok

2024-ben a Kolozsvári Biológus Napok 24. kiadására kerül sor. Részletek itt.

Helyszín

Az előadások helyszíne a Biológia-Geológia Kar Mikó-kerti épülete.